Egy legenda eltávozott!

 

Búcsú Merántól

MERÁN  1983. február 20-án az abádszalóki ménesben született.

Apja:             Ramzes-Junior 194.

Anyja:           Dacos,     Furioso VI-1 után

Tenyésztője: Beke Imre az Abádszalóki Lenin Mgtsz. akkori elnöke.

Első versenyén, Abádszalókon győzelemmel kezdte pályafutását. Ezzel kezdődött a páratlan sikersorozat. Az akkori területi versenyeken még abádszalóki színekben Váraljai Jánossal és Hatvani Lajossal érte el sikereit. Majd fojtatta Miklósvári Tamással egészen az akkori nehéz kategórián át a nemzetközi versenyekig. 1990-ben Apró Józseffel,- még csak 7 évesen- nyernek junior Magyar Bajnoki címet. 1991-ben Miklósvári Tamással nyeri a 8 éves lovak Tenyészversenyét. És ezek után elkezdődött a nemzetközi szereplés.

Első nemzetközi sikereit Miklósvári Tamással érte el. A 90-es években, a már említett lovasokon kívül Daragó Zoltánnal, Bogár Istvánnal és Túri Józseffel érte el sikereit. 1995-től 2001-ig, /sportpályafutása befejezéséig/ Fábiáncsics Gáborral háromszor vett részt junior Európa bajnokságon, kétszer nyert versenyszámot kontinens viadalon. Nemzetközi versenyeken 34 győzelmet és számtalan helyezést szerzett 130 cm-nél magasabb pályákon.

Sportpályafutását követően haláláig Fábiáncsics Gábor szerető, féltő, hűséges gondoskodását élvezhette.

„Nem volt szép ló. Legalábbis küllemével biztosan nem hívta volna fel magára a figyelmet. JÓ LÓ VOLT! A legjobbak egyike!” Ez pedig mindennél többet mond, sőt, „elég” ahhoz, hogy már életében legendává váljon. Ő azzá vált.

Származásával, életútjával bizonyította azt a mondást, hogy a jó lovat nem tenyésztik, hanem a jó ló születik és az utat tör magának. Számtalan ember életútját keresztezte, sok lovas számára ő volt élete lova. Az a ló, amely lehetővé teszi a nagydíj győzelmet, a Nemzetek Díja szereplést, akinek jóvoltából a Himnusz hangjai felcsendülhetnek egy kontinens viadalon.

Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy küldetése van. Mindig tudása legjavát adta, sokszor úgy is, hogy nem volt már tejesen egészséges. A tenyésztésben többet érdemelt volna. Kucsora Istvánnak köszönhetően tudhatjuk, hogy milyen genetikai értékeket hordozott. A csikói örökölték apjuk küzdeni tudását és acélosságát!

Igazi magyar ló volt, a harcokban vérző, örökké hű, az emberért megszakadni képes ősök ivadéka. Tenyésztőjével, gazdáival, lovasaival együtt én is mindig emlékezni fogok rá, mivel sikereinek én is részese lehettem. 2008. április 28-án az elmúlt évtizedek legeredményesebb magyar tenyésztésű ugrólovát szólította az égi startcsengő.

MERÁN ÖRÖKRE ELTÁVOZOTT.
Legenda Született!
Nyugodjon békében!

Gyöngyös, 2008.06.29.
Bencsik József

Start typing and press Enter to search